A Liszt Év dióhéjban - visszapillantás

2011-ben több száz hangverseny, valamint számos kiállítás, kiadvány és megemlékezés szólt a 200 éve született Liszt Ferencről. Mindenhol nem tudtunk ott lenni, de szinte mindenről írtunk, és sok helyen fotóztunk is.

Génie oblige! - A Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei

A Helikon Kiadó gondozásában december 17-én jelenik meg a Génie oblige! - A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei című album.

Liszt-áthallások

2011. december 22., 19:00
Budapest,
Bálint Zsidó Közösségi Ház

Az Áthallások-sorozat harmadik és egyben utolsó állomásán, a Bálint  Zsidó Közösségi Házban a dalkomponista Liszt áll a középpontban. A  Heine-dalokat napjaink egyik legnevesebb és kiemelkedő művészi  tehetséggel megáldott énekesnője, Halmai Katalin és a több országos és  nemzetközi versenyt nyert zongoraművész, Balog József tolmácsolásában  hallhatjuk.

A végéhez közeledik a Liszt Év

Több mint húsz országban ötezer zenész lépett fel és a koncertek repertoárját összeadva kiderül, hogy minden napot egyórányi hangverseny tett gazdagabbá – ez a Liszt bicentenáriumi emlékév mérlege. A Hungarofest által koordinált Liszt Évben több mint kétszáz koncert hangzott el, Liszt zenéje pedig távoli földrészekre is eljutott. A záró sajtótájékoztatón az is kiderült: 2012-ben is lesznek Liszt-programok.

Balatoni Monika: „Liszt anyanyelve a magyar zene”

Szűk három héttel a 2011-es esztendő, így a Liszt Év vége előtt Balatoni Monika, a Hungarofest kreatív igazgatója vonja meg a határokon átívelő, több száz programot felvonultató bicentenáriumi ünnepségsorozat mérlegét, Hegedüs Claudia kérdéseire válaszolva. 

Karácsonyi Csoki koncert a Budapesti Énekes Iskola tanulóival

Az idei utolsó Csokoládé koncert fellépői a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar és a BÉNI, azaz a Budapesti Énekes Iskola tanulói lesznek. Ezúttal az interaktív koncerten csodálatos, meghitt, ünnepeket idéző karácsonyi dallamok csendülnek fel - természetesen az éneklésbe be lehet kapcsolódni!) Szokás szerint Lukácsházi Győző fogja kézen a kicsiket és a nagyokat, aki ismét sok érdekességgel és nyereménnyel vár.

Csoki koncert Ruttkai Borival - galéria

December 11-én ismét Csoki koncertet rendeztek az Allee bevásárló központban, ahol 15 órától Rutkai Bori és a Héba-Hóba Banda zenélt a kisgyermekes családoknak. Mint fotóinkon is látható, a Karácsony előtti fárasztó vásárlást sokaknak jól esett megszakítani egy kis ücsörgéssel, nevetéssel, táncolással.

Liszt vándorútja szülőhazájában

Az Áthallások - Liszt és a zsidó kultúra kapcsolata c. sorozatban december 11-én este hét órától a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola díszermében "Liszt vándorútja szülőhazájában" címmel ad koncertet Balog József (zongora) és a Liszt Akadémia Népzene Együttese.

Csoki koncert az Allee-ban Ruttkai Borival!

Szitáló hóesés és ünnepi fények: már a kisebbek és a nagyobbak is elmerültek az adventi készülődésben. A várakozást pedig mi más tehetné még hangulatosabbá, mint egy kis muzsika és sok-sok csokoládé. December 11-én ismét Csokikoncert lesz az Allee bevásárló központban, ahol 15 órától Rutkai Bori és a Héba-Hóba Banda zenél a kisgyermekes családoknak.

Dávid zsoltárai

Háromrészes koncertsorozat indul december 6-án a Néprajzi Múzeumban Liszt és a zsidó kultúra témakörében Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és a méltán világhírű, Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar tolmácsolásában.