Ajánló

Karácsonyi Csoki koncert a Budapesti Énekes Iskola tanulóival

Az idei utolsó Csokoládé koncert fellépői a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar és a BÉNI, azaz a Budapesti Énekes Iskola tanulói lesznek. Ezúttal az interaktív koncerten csodálatos, meghitt, ünnepeket idéző karácsonyi dallamok csendülnek fel - természetesen az éneklésbe be lehet kapcsolódni!) Szokás szerint Lukácsházi Győző fogja kézen a kicsiket és a nagyokat, aki ismét sok érdekességgel és nyereménnyel vár.

Liszt vándorútja szülőhazájában

Az Áthallások - Liszt és a zsidó kultúra kapcsolata c. sorozatban december 11-én este hét órától a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola díszermében "Liszt vándorútja szülőhazájában" címmel ad koncertet Balog József (zongora) és a Liszt Akadémia Népzene Együttese.

Csoki koncert az Allee-ban Ruttkai Borival!

Szitáló hóesés és ünnepi fények: már a kisebbek és a nagyobbak is elmerültek az adventi készülődésben. A várakozást pedig mi más tehetné még hangulatosabbá, mint egy kis muzsika és sok-sok csokoládé. December 11-én ismét Csokikoncert lesz az Allee bevásárló központban, ahol 15 órától Rutkai Bori és a Héba-Hóba Banda zenél a kisgyermekes családoknak.

Dávid zsoltárai

Háromrészes koncertsorozat indul december 6-án a Néprajzi Múzeumban Liszt és a zsidó kultúra témakörében Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és a méltán világhírű, Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar tolmácsolásában.

 

Liszt és magyar barátai

Liszt kokárdávalPest megér egy estet… A régi szalonok hangulatát felidéző társas-zene estek sorozat következő alkalmával Liszt és magyar barátainak zenéje lesz műsoron 2011. december 1-én 18 órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteményben.

Célegyenesben a "Vándorélet" vetélkedő

Hamarosan kiderül, kik a Liszt-év középiskolás műveltségi bajnokai. A vetélkedő utolsó, tizedik online fordulója november 30-án zárul le, a döntő a Művészetek Palotájában lesz december 10-én.

Liszt emlékprogramok és jótékonysági árverés az Országos Idegennyelvű Könyvtárban

December 2-án 16-20 óra között rendezik meg az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a „Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen” Alapítvány különleges estjét, melyen Liszt-emlékprogramokkal és egy jótékonysági árveréssel várják az érdeklődőket.

Liszt a Párbeszéd Házában

Konferenciával és koncerttel ünnepli a Liszt Évet a Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky u. 20.). December 3-án zenetudósok értékelik a hit szerepét Liszt Ferenc zeneszerzői életművében, zárlatként pedig Esztó Zsuzsa ad zeneértelmező interaktív koncertet. December 6-án Ránki Dezső és Klukon Edit Liszt Ferenc Weihnachtsbaum – Karácsonyfa című művének eredeti négykezes változatát adja elő. Mindkét program ingyenes.

Ünnepi egyetemi hangverseny Szegeden

Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulója méltó megünneplése részeként a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Zeneművészeti Kar művészei koncertet adnak 2011. november 24-én (csütörtökön) 18 órakor.

Csoki koncert Érdi Tamással

Érdi Tamás Az élet fiai előadásán (fotó: Végh Dániel)A november 20-i, idén utolsó előtti Csoki koncerten Érdi Tamás zongoraművész és Lukácsházi Győző segítségével utazhatnak a gyerekek és a szülők a zene birodalmába.

A Liszt-családfa ágai

A Liszt-év egyik utolsó nagy hangversenyeként a Zeneakadémia az Operaházban rendez gálakoncertet  november 21-én. „A Liszt családfa ágai” egy új időszak nyitánya is egyben, hiszen első eseménye a két intézmény megújuló szakmai kapcsolatának. A koncert bevételét jótékony és egyben nemes célra, a Zeneakadémia orgonájának újjáépítésére fordítják.

Liszt és a társművészetek

A hasonló című kiállítás megnyitója után egy hónappal, november 18-20. között nemzetközi interdiszciplináris tudományos konferenciát rendeznek a Zenetudományi Intézet, a Liszt Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében.

Zenei árverés Liszt-művekkel

Bősze Ádám zenei antikváriuma árverést rendez Liszt Ferenc emlékére november 19-én a Müpában.

Megtekinthetők a Liszt-rövidfilmpályázat győztes alkotásai

A Liszt Ferenc rövidfilmpályázat győztes munkáit a Daazo.com, az Európai Unió MEDIA programja által támogatott rövidfilmes közösségi oldal tette elérhetővé.

Transzcendentális etüdök képekre és zongorára

November 24-27. között a balatonfüredi Vaszary Villában Liszt-minifesztivált rendeznek, melyen - számos színes kísérőrendezvény mellett - fellép Ránki Dezső és Klukon edit, Jandó Jenő, Bogányi Gergely és Hauser Adrienne is.

Csoki koncert az Apacuka zenekarral

A gyerekek az idei Csoki koncerteken hallhattak már hegedűt, brácsát, csellót – bőgővel és fuvolával. Élvezhették a zongora hangját és megismerhették a cimbalmot is. A klasszikus zene világa után, ezúttal az Apacuka zenekar színesen hangszerelt dallamaival ismerkedhetnek. Az együttes programjában különféle zenei irányzatok is megjelennek, a rocktól a világzenén át a reggae-ig. Lukácsházi Győző izgalmas játékokkal készül erre a Csoki koncertre is.

A legszebb magyar Requiem

A kétszáz évvel ezelőtt született zeneszerző gyászmiséje a Liszt Év 2011 Musica Sacra című egyházzenei sorozata keretében korhű módon, a liszti időkben szokásos latin rítusú gyászmisébe illesztve hangzik november 2-án, halottak napján, szerdán este 7 órakor a Bosnyák téri Páduai Szent Antal Plébániatemplomban.

Liszt születésnapi fesztivál

A háromnapos fesztiválon főként azok a művészek vesznek részt, akiknek a Zeneakadémia és annak Liszt Múzeuma már régóta szívügyük.

 

Csoki koncert két zongorára

CSoki-koncert Lukácsházi GyőzővelAz októberi Csoki koncerten ismét együtt utazhatnak a gyerekek és a szülők a zene birodalmába, ezúttal Mocsári Károly és Kerek Erzsébet zongoraművészek, és természetesen Lukácsházi Győző segítségével.

Megnyílt a Liszt és a társművészetek kiállítás

Új időszaki kiállítás nyílik a budai Várban, az MTA Zenetudományi Intézetében szombaton délután, a zene világnapján: a Liszt és a társművészetek című tárlat 2012. augusztus 26-ig látogatható.

Liszt francia kapcsolatai

A Liszt és Európa kamarazenei fesztivál október 2-i zárókoncertjén Debussy és Saint-Saëns kompozíciói szólalnak meg Liszt „franciás” művei mellett. Játsszon a Fidelióval és legyen vendégünk a koncertre!

Jelentkezz Te is a Zene Világnapja hivatalos programjába!

A Zene Világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva közös zenélésre buzdít a Hungarofest Nonprofit Kft. Jelentkezési határidő: szeptember 26.

A Zene Világnapja 2011

A Zene Világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva több budapesti közterületen, változatos stílusú élőzenével várja a járókelőket a Hungarofest Nonprofit Kft. Ezen a napon kerül sor a Zeneakadémia Wesselényi utcai új épületének ünnepélyes átadására is, sőt, a ház a közönség számára is megnyitja kapuit. A részletes programmal és kedvcsináló videóval frissítve!

Az élet fiai - Jelenetek Sand, Chopin és Liszt rendezetlen viszonyaiból

Október 13-án a Thália Színházban három kiváló színész Érdi Tamás zongoraművész közreműködésével járja körül Chopin, Liszt és George Sand tíz éven át tartó művészbarátságának történetét. Bognár László darabját Balatoni Monika rendezi. Nyerjen jegyet az előadásra - részletek a Facebookon!

Liszt és Wagner

Liszt, Wagner és CosimaOktóber 2-án a Liszt és Európa kamarazenei fesztivál keretében a két Bayreuthban nyugvó óriás zenei kapcsolatát bemutató koncertet rendeznek, a családi viszonyokról pedig Nike Wagner tart előadást.

Liszt Ferenc – a csodálatos sokoldalúság

Érdi Tamás, Brigitte Fossey

A fenti címmel rendez a Francia Intézet koncertet szeptember 22-én, Érdi Tamás és Brigitte Fossey részvételével. A esten sor kerül egy könyvbemutatóra is: Jean-Yves Clément, a Lisztomanias művészeti igazgatója, a franciaországi Liszt Emlékév főbiztosa mutatja be új Liszt-életrajzát.

Liszt-capriccio

Arvid EngegaardA Liszt korát a XX. századdal összecsengető nagyszabású október 1-i hangverseny a Liszt-hatástörténetet járja körül.

Megtalált Liszt-helyek

Várjon Dénes és Steven Isserlis a 2010-es Romantika-fesztiválonA Liszt és Európa kamarazenei fesztivál szeptember 30-án az MTA Dísztermében tartandó estjének íve Beethoventől Busonin át a kortárs Thomas Adésig húzódik, középpontjában Liszt zongoraműveivel.

Liszt és az éteri zene

A Liszt és Európa kamarazenei fesztivál szeptember 29-én különleges, a Liszt-műveket kortárs zeneszerzők darabjaival párosító koncerttel kezdődik, melyen Dargay Marcell legújabb zongoradarabja is elhangzik. Nyerjen jegyet a hangversenyre!

World Liszt Day: a világ hallgat Lisztre

Október 22-én a világban több mint tucatnyi helyen állnak majd össze zenészek, kórusok és énekes szólisták, hogy nemzetközileg ünnepelt karmesterek irányítása alatt megszólaltassák a XIX. század egyik legjelentősebb oratorikus alkotását, Liszt kései főmévét, a Krisztust.

Liszt és Európa kamarazenei fesztivál

A szeptember 29. - október 2. között megrendezendő fesztivál a jól ismert zongoraművek mellett gazdag válogatást kínál Liszt különleges atmoszférájú kamaraműveiből, valamint bemutat számos Lisztre ható és Liszt által ihletett darabot is.

Liszt Ferenc nyomában Sopronban

A Zöldgömb Sport Klub a Liszt Ferenc-emlékévhez kapcsolódva – a sikeres júniusi soproni forduló után - újra kulturális vetélkedőt rendez Sopronban a Liszt Ferenc Társaság soproni tagozatának szakmai támogatásával. A játék 2011. október 08-án, szombaton 11.00 órától kerül megrendezésre!

Liszt-tanévnyitány, avagy rendhagyó tanévnyitó Csoki koncert a Liszt év alkalmából

Szeptember első vasárnapjára rendhagyó tanévnyitót hirdet a Hungarofest Nonprofit Kft. a Kopaszi-gátra. A népszerű Csoki koncertek mintájára kialakított programban óvodás és kisiskolás gyerekek egyaránt megtalálhatják a számukra legkevesebb szórakozást a koncertek, közös éneklések és hangszerbemutatók forgatagában. Az ingyenes rendezvényen fellép Szalóki Ági és zenekara, valamint a Csillagszemű Táncegyüttes is.

Születésnapi fesztiválra készül a Liszt Múzeum

A Liszt Múzeum és Kutatóközpont egész októberre kiterjedő Liszt Fesztiválra készül, amely háromnapos születésnapi programsorozatot is magában foglal. Az idei kettős évforduló - Liszt születésének 200. és halálának 125. évfordulója - alkalmából a zeneszerző utolsó budapesti lakhelyén, a Régi Zeneakadémián a kiállítások mellett érdekes koncertek várják a közönséget.

Hamarosan kezdődik az Esztergomi Liszt Hét

Immár negyedik alkalommal rendezik meg 2011. augusztus 21-28. között az Esztergomi Liszt Hetet  a „magyar Vatikánban”, azaz az prímási negyedben.

Ének és csoki

Csoki Koncert 2011. 06. 19. (fotók: Halász Nóra)Július 17-én énekhangra írtcsodálatos dallamok csendülnek majd fel Gál Erika és Szvétek László előadásában, Kaposi Gergely  zongorakíséretével. A gyerekek ezúttal is játékos formában ismerkedhetnek a klasszikus zenével és Liszt Ferenc alakjával a Csoki koncertek sorozat következő állomásán.

Bogányi Gergely a Lotz-teremben

Június 29-én Bogányi Gergely zongoraművész lép a Párizsi Nagyáruház Lotz-termének pódiumára a Kávéházi koncertek sorozat következő estjén. A koncertre minden jegy elkelt!  

Koronázási Mise a Belvárosi Főplébániatemplomban

A Musica Sacra sorozat utolsó júniusi alkalmával Liszt Ferenc Koronázási miséje szólal meg tridenti rítusú szentmise keretében a Belvárosi Főplébániatemplomban 26-án délután fél négytől. A Ventoscala Szimfonikus Zenekart és a Budapesti Énekes Iskolát Philipp György vezényli.

Liszt-dalok Párizsban

A fiatal Liszt legnagyobb sikereinek helyszínén, a Párizsi Magyar Intézet szervezésében Megyesi Schwartz Lúcia és Simon Izabella adnak dalestet június 25-én.

Újra csoki koncert

Csoki-koncertAz idő egyre melegebb, a csoki lassan már megolvad, a Csoki koncertek azonban továbbra is várják a nem nyaraló érdeklődőket. Ebben a hónapban a szokásoknak megfelelően interaktív koncerten ismét csodálatos dallamok csendülnek fel a Millenárison, amelyeket hegedűjéből Deák Anna, zongorájából pedig Nagy Anna Ágnes és Szelcsényi Ágnes igyekszik előcsalogatni.

Vatikáni koncert

Liszt római évei előtt tiszteleg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar koncertje a Vatikánban május 27-én. „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt táplált megvetésből vagy még kevésbé, mert ráuntam a művészetre…” – fogalmazott Liszt, miután 1865 áprilisában, Rómában felvette a kisebb egyházi rendeket, s így klerikussá lett. S valóban, a római évei során még elmélyültebbé váló Liszt nem távolodott el a világtól: változatlanul lelkesen képviselte az új zenét.

Liszt-szalonkoncertek a Kempinskiben

Szilasi Alex zongoraművész közreműködésével exkluzív vacsorával egybekötött szalonkoncert-sorozatot indított a Liszt Év 2011 hivatalos szállodapartnere, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest.

Liszt Ferenc - Végh János emlékest Vereben

Június 11-én délután emlékestet rendeznek a Velencei-tó melletti Vereben Liszt Ferenc és egykori zeneakadémiai kollégája, a jogász-muzsikus Végh János barátsága tiszteletére.

Liszt-kéziratok és relikviák élő adásban

A Göppingenben élő Dr. Gracza Lajos , aki az egyetlen Liszt magángyűjtemény, a Budapesti- Göppingeni Liszt Ferenc Archívum megalapítója a Liszt-maraton alkalmából hazalátogat, és bemutat néhány darabot különleges gyűjteményéből a Kossuth Rádió Esti séta a kultúra ösvényein című műsorában, mely élőben jelentkezik a helyszínről.

Zene határtalanul

Krzysztof Penderecki Magyar szimfonikus zenekar, orosz vendégszólista és lengyel karmester az Olasz Intézetben! A Liszt Év tiszteletére együtt muzsikáló Concerto Budapest, a csodahegedűs Maxim Fedotov és az idős lengyel mester, Krzysztof Penderecki nem akármilyen zenei élményt ígér a budapesti közönségnek június 4-én. Az élő klasszikus által dirigált hangverseny ugyanis egyszerre kínál népszerű és emelkedett koncertet: felvezető gyanánt Liszt legkedveltebb szimfonikus költeménye, a Les Préludes hangzik fel, míg a műsort Ludwig van Beethoven VII. szimfóniája zárja.

Liszt mindenkinek!

A Liszt Év legnagyobb ingyenes szabadtéri koncertjét május 28-án rendezik Szegeden. Népszerű Liszt-művek és a komolyzene iránt eddig nem, vagy csak kevésbé érdeklődőket is megszólító átiratok szerepelnek a műson, a sztárvendégek a Budapest Saxophone Quartet, Oravecz György és Vásáry André lesznek!

Liszt-maraton: Teremts magadnak emlékeket!

Liszt-maratonLiszt Év 2011. Ezt halljuk a rádióban, a televízióban és ezzel szembesülünk az óriásplakátokon. De vajon ismerjük-e Liszt Ferenc örökségét, 2011-ben tudunk-e azonosulni a világhírű zeneszerző életművével? A Liszt Év megannyi lehetőséget biztosít, hogy széles körben megismertesse a zeneszerző műveit, legyen szó felnőttekről, vagy gyerekekről. A Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda  közelgő, május 22-ei Liszt-maraton rendezvényével korosztályok szerint tálalja azt, ami mindenkié: Liszt Ferenc hagyatékát.

Transzcendens etűdök - maratoni előadásban

A május 22-i Liszt-maratonhoz minden szempontból tökéletesen illő produkcióra készül Igor Levit: délután kettőkor kezdődő koncertjén Liszt összes Transzcendens etűdje megszólal. A virtóz darabok alapján képet kaphatunk Liszt egész Európát - de persze legfőképp a hölgyeket - lázba hozó boszorkányos zongorázásáról.

Budapest Bár + Liszt Ferenc Kamarazenekar = Liszt-maraton!

A május 22-én megrendezendő, fiatalokra és a crossover programokra koncentráló Liszt-maratont a fiatalok körében oly' népszerű, autentikus zenei hangzással és színpadképpel ismertté vált Budapest Bár, valamint a világszerte elismert Liszt Ferenc Kamarazenekar innovatív, közös kezdeményezése zárja. Az interneten is megveheti jegyeit, sőt, akár vendégünk is lehet a koncertre!

Liszt-koncert videóval

Clara FrühstückA Liszt-maraton keretében május 22-én este hattól Clara és Florian Frühstück rendhagyó videós Liszt-zongorakoncertet adnak.

Liszt, Concerto Budapest, Muzsikás együttes

MuzsikásA május 22-i egésznapos Liszt-maraton egyik fénypontjának ígérkezik a Muzsikás együttes és a Concerto Budapest este hét órakor kezdődő közös koncertje. Az interneten is megveheti jegyeit, sőt, akár vendégünk is lehet a koncertre!

Kávéházi koncert Báll Dáviddal

Báll DávidMájus 16-án Báll Dávid lép fel a Párizsi Nagyáruház díszes kávézójában. Az interneten is megveheti jegyeit, sőt, akár vendégünk is lehet a koncertre!

Május 1-én indul a Musica Sacra sorozat

Május 1-től vasárnaponként Liszt összes miséje megszólal korhű liturgikus környezetben, a Belvárosi Főplébániatemplomban, ahol maga Liszt is vezényelt és orgonált pesti tartózkodásai során.

Kávéházi koncert Baráti Kristóffal és Hernádi Ákossal

Április 18-án hétfőn Baráti Kristóf és Hernádi Ákos lép fel a kávéházi koncertek második estjén. Műsorukon Paganini, Schumann és természetesen Liszt művei szerepelnek.

A ma esti koncertre elővételben minden jegy elkelt!

Szeretettel várjuk önöket a következő kávéházi koncerten május 16-án.

Csoki a Csillagszeműekkel

A következő Csoki-koncerten a Csillagszemű Táncegyüttes kalauzolja a kicsiket a zene és a tánc csodálatos világába.

Márciusi Krisztusok

Liszt: Krisztus a debreceni Csokonai Színház előadásábanE tavaszi hónap végén több helyen is felcsendül Liszt Ferenc ritkán hallható oratóriuma itthon és külföldön egyaránt.

Már csak néhány nap az első kávéházi koncertig!

A Párizsi Nagyáruház fényes Lotz termében békebeli kávéházi hangulat fogadja mindazokat, akik közelebb kívánnak kerülni Liszt reprezentatív személyiségéhez, egyszerre virtuóz és áhítatos, világfiasan elegáns és merészen kísérletező művészetéhez. Március 21-én Horváth Mária és Hauser Adrienne Liszt-dalokból és zongoraművekből összeállított műsorral várja a kávéra és muzsikára szomjas érdeklődőket.

Csoki, cselló, zongora

 Az év harmadik Csoki-koncertjén Rohmann Ditta és Mali Emese kalauzolják a kicsiket a cselló és a zongora csodálatos közös világába. 

Játsszon velünk, és hallgassa meg Bogányi Gergely soproni koncertjét!

Vannak még csodagyerekek? A március 18-20. között Sopronban megrendezendő  Wunderkind szimpóziumon, melyen Bogányi Gergely is fellép. Játsszon a Fidelio és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája közös játékán, és legyen vendégünk Bogányi Gergely március 19-i soproni koncertjére!

Tovább

Megkezdődött a jegyértékesítés a Kávéházi koncertekre!

A Párizsi Nagyáruház fényes Lotz termében békebeli kávéházi hangulat fogadja mindazokat, akik közelebb kívánnak kerülni Liszt reprezentatív személyiségéhez, egyszerre virtuóz és áhítatos, világfiasan elegáns és merészen kísérletező művészetéhez. A koncertekre már megvásárolhatók a jegyek!

Big Bang - Nemzetközi Gyerekzenei Fesztivál

2011. március 12. 10:00
Millenáris

Világhírű nemzetközi produkciók mellett a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda által szervett Csoki koncertek is bemutatkoznak március 12-én a Millenárison. Lakatos György és fagott-együttese előadásában lesz játék és rejtvény, taps és móka, a törökök és a görögök, és persze Szent Antal... Mindez egy hangszeren, amely néha táncoló fadarab, néha vékony nádszál, zümmögő kórus, katonás induló vagy mozsárágyú, mostanság pedig – leginkább – a fabán.

Excelsior! - új magyar opera-ősbemutató

Fekete Gyula és Papp András operájának bemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Magyar Állami Operaház közös produkciójában, Gothár Péter rendezésében lesz a Thália Színházban március 18-án.

„Liszt a misztikus” - az Osztrák Kulturális Fórum háromrészes sorozata

Liszt legnagyobb orgonaművei közé tartozik a „Variációk a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen témára”. A téma, Bach kantátája és Liszt orgonaműve szinte sohasem csendül fel egy sorozaton belül. A 2011. Liszt év kapcsán most egymást követően hangzik el mindkét alkotás Bán István karmester és orgonaművész interpretációjában az Osztrák Kulturális Fórum szervezésében.