Beszámoló

A Liszt Év dióhéjban - visszapillantás

2011-ben több száz hangverseny, valamint számos kiállítás, kiadvány és megemlékezés szólt a 200 éve született Liszt Ferencről. Mindenhol nem tudtunk ott lenni, de szinte mindenről írtunk, és sok helyen fotóztunk is.

Mit gondolt Liszt az irodalomról és a képzőművészetről?

November 18-20. között nemzetközi interdiszciplináris tudományos konferenciát rendeztek a Zenetudományi Intézet, a Liszt Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében. Az ülésszakon kiderült: Liszt a társművészetekből merített ihletet szinte mindenesetben  történetté formálta, s azok érzelemvilágát dolgozta át a zene nyelvére.

Csoki koncert Érdi Tamással és a Kölöknet tehetségeivel - galéria

Az immár havonta kétszer megrendezett interaktív koncertsorozat legutóbbi vendégei Érdi Tamás, Prima Primissima díjas zongoraművész, valamint a Kölöknet tehetségkutató pályázat nyertesei voltak. A zeneszó mellett izgalmas játékos foglalkozások és mesesarok is várta a gyerekeket november 20-án a Millenáris Fogadóban. Tekintsék meg fotóinkat!

Liszt Ferenc születésnapján jártunk - videóval

A Régi Zeneakadémián, Liszt Ferenc utolsó budapesti lakhelyén háromnapos fesztivált rendeztek. Kameránkkal Kelemen Barnabásék és Lajkó István zárókoncertjébe pillantottunk bele.

World Liszt Day Bayreuth - beszámoló galériával

A Liszt-bicentenárium legjelentősebb estéjén, a komponista születésnapján megrendezett World Liszt Day keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekkara és szimfonikus zenekara Bayreuthban, Liszt életútjának végső állomásán adott nagysikerű hangversenyt a Krisztus oratórium keresztmetszetéből. Tóth Endre beszámolója, Tóth Endre és Kovács Tamás fotói.

World Liszt Day Budapest - galériával és videóval

Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján, a Liszt Év csúcspontjaként a Krisztus oratórium hangzott fel a budapesti Szent István Bazilikában.

World Liszt Day Párizs - beszámoló fotógalériával

A World Liszt Day keretében Párizsban, az Invalidusok templomában az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar, élükön Peskó Zoltánnal  szólaltatták meg a Krisztus oratóriumot. Novotny Anna beszámolója, Emanuelle Alès fotói.

Jelenetek Sand, Chopin és Liszt rendezetlen viszonyaiból

Október 13-án a Thália Színházban három kiváló színész Érdi Tamás zongoraművész közreműködésével mutatta be Bognár László Az élet fiai című darabját Balatoni Monika rendezésében. Tekintsék meg az esten készült fotókat és videót!

Liszt-esszencia négy napban

Tavaly Erkel, Mahler, Dohányi, két éve Haydn műveiből válogatva szerkesztett kamarazenei sorozatot, 2011-ben Liszt és Európa címmel négynapos, öt hangversenyt magában foglaló kamarazenei fesztivált álmodott Várjon Dénes zongoraművész a Hungarofest Nonprofit Kft-vel karöltve. A szeptember 29. és október 2. között megrendezett színgazdag sorozat a zongorista-komponista sokoldalúságát illusztrálta, bemutatva a jeles kortársakat és az utódokat is. Tóth Endre beszámolója, Halász Nóra, Rick Zsófi és Végh Dániel fotóival.

A Liszt-verseny döntőjének küszöbén

Nicolas NamoradzeA nemzetközi megmérettetésre 14 ország 70 versenyzője jelentkezett, köztük 23 magyar. Mindenkit végighallgattunk, az elődöntő legjobbjairól pedig hangfelvételt is készítettünk.
 

Liszt-év Kínában a Zeneakadémia képviselőivel

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) magyar szekciójának meghívására Liszt-év keretében a Zeneakadémiát három kiváló művész képviselte: Devich János rektori tanácsadó, Baranyay László zongoraművész, egyetemi tanár és Szabó Ferenc János zongoraművész, doktori hallgató. Devich János beszámolója.

Az év koncertje az év leghosszabb napján?

Mocsári Károly nemrégiben egy estén játszotta el Liszt mind a négy zongoraversenyét, azaz az Esz-dúr és az A-dúr koncert mellett a Magyar Fantáziát és a Haláltáncot is. A monori koncertről, melyen a MÁV Szimfonikusok működtek közre Takács-Nagy Gábor vezényletével, Bolcsó Gusztáv számol be.

Tovább...

A Liszt Év ünnepélyes nyitókoncertjei

2011 januárjában nemcsak az UNESCO világtanácsa által kiemelt nemzetközi évfordulónak nyilvánított Liszt-év kezdete, hanem az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségének átvétele is Magyarországra irányította a nemzetközi figyelmet. A két különleges alkalomból Liszt-hangversenyek sorozatát rendezték Európa-szerte.

Fordulópontjához érkezett a Liszt Év egyházzenei programja

Missa solennis a Belvárosi FőplébániatemplombanA Musica Sacra sorozatban elhangzott Koronázási Misével zárult június végén a Liszt Év első félideje. Visszapillantó sorozatunkban először az egyházzenei vonatkozású eseményeket idézzük fel.

Bogányi Gergely és a Liszt-átiratok

Június 29-én Bogányi Gergely zongoraművész lépett a Párizsi Nagyáruház Lotz-termének pódiumára a Kávéházi koncertek sorozat keretében. A műsoron főként Liszt-átiratok szerepeltek - ezekről és Bogányi Gergely Liszt életművéhez fűződő személyes viszonyáról kérdeztük a koncert előtt. Videónkon természetesen a koncert ihletett pillanataiból is idézünk!

"Don Sanche, te oktondi siheder"

Don Sanche, avagy a szerelem kastélya – Liszt Ferenc 14 évesen írt ezzel a címmel operát, melyet a Miskolci Operafesztiválon részben modernizált változatban állított színpadra egy fiatal német csapat. A figyelemreméltó előadás számos érdekes kérdést felvetett, ám néhányat nyitva is hagyott, amelyekre a válaszokat a mű történetéből merítve érdemes keresni. Gondolatok az előadás kapcsán.

Liszt kétszer

Don Sanche - Miskolci Operafesztivál 2011Lehet, hogy néhány előadásról igen, de a minőségről nem mondott le az idén súlyos anyagi bizonytalanságokkal küzdő Miskolci Operafesztivál. Zsoldos Dávid beszámolója.

Liszt mindenkinek, de legalábbis minden szegedinek - galériával

Liszt mindenkinek! (Szeged, 2011. 05.28. - Fotó: Végh Dániel) A Liszt Év legnagyobb ingyenes szabadtéri koncertjét tartották május 28-án a szegedi Dóm téren. Népszerű Liszt-művek és a komolyzene iránt eddig nem, vagy csak kevésbé érdeklődőket is megszólító átiratok szerepeltek a Budapest Saxophone Quartet, Oravecz György, Vásáry André és a Gyüdi Sándor által vezényelt Szegedi Szimfonikusok műsorán.

Római harangok magyar hangon

Az EU-elnökség és a jubileumi Liszt-év egyik legjelentősebb eseményére került sor május 27-én a Vatikánban, ahol Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok XVI. Benedek pápa jelenlétében adtak nagy sikerű koncertet.

Az Egri-Pertis duó a Liszt Szalonban

Liszt életművének megint újabb, az ismerteknél cseppet sem kevésbé érdekes oldalára világított rá az Egri-Pertis duó bicentenáriumi koncertje Bécsben május 24-én.

Liszt kifulladásig

Szinte lehetetlen megmondani, melyik volt a Liszt Maraton legjobb koncertje, hiszen a Millenárison nem előadások keltek versenyre egymással, hanem a közösségi élmény került előtérbe.

Ifjúkori opera ifjú előadókkal

Május 9-én az Európa Nap alkalmából az EU Ifjúsági Szimfonikus Zenekara (EUYO) Liszt fiatalkori operáját, a Don Sanche-t adta elő Londonban.

Desszert mellé Liszt és Paganini

Milyen atmoszférája lehetett a romantika korában a szalonokban, egy csésze kávé vagy egy szelet sütemény mellett megtartott hangversenyeknek? Tóth Endre beszámolójából, illetve a Baráti Kristóf és Hernádi Ákos estjén készült videóból kiderül.

Mintha pofonegyszerű lenne - Farkas Gábor a Liszt Szalonban

A Bécsi Magyar Nagykövetségen, az egykor magyar kancelláriaként szolgáló, a Burgtheater mögött elhelyezkedő barokk palotában másodszor rendeztek Liszt születésének 200. évfordulója alkalmából Szalont. Farkas Gábor műsora megmutatta a programzene talán valaha alkotó legnagyobb alakját, a modern zeneszerzők előképének Lisztjét, az ima szépségeit és tágasságát felmutató misztikust, és a cigányzenét a hangversenytermekbe emelő művészt.

Klenjánszky Tamás: „A liszti gondolkodás az egyik legfontosabb dolog Európa számára”

Liszt Ferenc hazai és nemzetközi vonatkozásban is rendkívül jelentős figurája a kulturális életnek. Hogy pontosan miért, azt Klenjánszky Tamás független szaktanácsadó, az Európai Fesztiválszövetség volt főtitkára mondta el. Sümegi Nóra beszámolója.

Molinóktól a mángorlókig: Liszt Ferenc és a „czigány zene”

Liszt és a czigány zene - a Néprajzi Múzeum kiállításmegnyitója Március 18-án a Néprajzi Múzeumban nyitották meg ünnepélyesen az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében egyúttal a „Liszt Ferenc és a czigány zene” című kiállítás is megnyitotta kapuit. Tóth Endre beszámolója

 

Liszt és Budapest

Liszt és Budapest - a Liszt Múzeum kiállításának megnyitója Március 18-án ünnepélyes keretek között új időszaki kiállítás nyílt a Liszt Ferenc emlékmúzeumban, mely Liszt budapesti tartózkodásait mutatja be. Keresztes Szilvia beszámolója

Csodák és gyerekek Sopronban

Két napig csodagyerekek népesítették be a Pannónia Hotel ódon-modern termeit, hogy zenei tehetségüket tanáraik és neves professzorok előadásai által bővebben és koncertek segítségével mélyebben érthessük meg. Filip Viktória beszámolója

 

Nagy durranás

Egy apuka és három gyerek esete a Big Bang Gyerekzenei Fesztivállal, avagy kritikus és gyerekszemmel a Millenáris Nagy Durranásnak ígérkező egész napos koncertsorozatról.

 

Eufórikus EUfónia

Liszt születésének 200. évfordulója mellett idén – legalábbis az első félévben – ünneplésre ad okot a magyar EU-elnökség is. Ebből az alkalomból jött létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Dr. Batta András és a Zágrábi Zeneművészeti Egyetem dékánja, Mladen Janjanin által megálmodott EUfónia Közép-Európai Ifjúsági Zenekar. Az együttes a budapesti, a grazi, a bécsi, a zágrábi, a ljubljanai, és a belgrádi zeneakadémiák diákjaiból verbuválódott, az öt koncertből álló turné karmesterének Kocsis Zoltánt kérték fel, szólistája pedig Lajkó István volt. Tóth Endre beszámolója - a koncerten készült fotókkal illusztrálva!

Liszt Szalon Bécsben

A Bécsi Magyar Nagykövetség Mária-Terézia-kori palotájának márványtermében Bogányi Gergely játékával nyílt meg a Liszt Szalon elnevezésű bicentenáriumi, három estés sorozat február 24-én. A koncertet ugyan a Blüthner hangverseny-zongorán adta a művész, de az este során később nem mulasztotta el, hogy odaüljön a feltehetően Liszt által is megszólaltatott, vastagon aranyozott, barokk zongorához, amely a Követség egyik féltett kincse (képünkön).

Új időknek új dalai...

UMZF döntősök 2011Maratoni hangverseny keretében zajlott le február 8-án a Budapest Music Center, a Művészetek Palotája és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája által rendezett második Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny. A Liszt-év kapcsán olyan művekkel kellett pályázniuk a fiatal komponistáknak, amelyet a 200 évvel ezelőtt született zeneszerző ihletett.Tóth Endre beszámolója.

 

Hetvenszeresen megtérült a magyar díszvendégség a bécsi utazás kiállításon

Az előzetes értékelések alapján Magyarország számára jelentős promóciós hatással és üzleti sikerrel járt, hogy a magyar EU-elnökség és a Liszt-év apropóján díszvendégként vett részt az idei bécsi utazási kiállításon: a FERIEN Messén (www.ferien-messe.at). A kiemelt díszvendég státusszal járó megkülönböztetett figyelem a becslések alapján a sajtómegjelenéseken keresztül legalább 350 ezer eurós közvetlen promóciós hatást jelentett Magyarországnak, mint turisztikai desztinációnak.

Liszt Ferenc estéje - beszámoló az ünnepélyes nyitóhangversenyről

"A protokolláris jelleget felülírva, gazdag és merészen árnyalt Liszt-programmal lelkesített a bicentenáriumi emlékév szombati nyitóhangversenye. Bőven lesz mit felfedeznünk az előttünk álló esztendőben!" - írja László Ferenc kritikus a január 22-i ünnepélyes nyitókoncertetről.