Hírek

Génie oblige! - A Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei

A Helikon Kiadó gondozásában december 17-én jelenik meg a Génie oblige! - A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei című album.

A végéhez közeledik a Liszt Év

Több mint húsz országban ötezer zenész lépett fel és a koncertek repertoárját összeadva kiderül, hogy minden napot egyórányi hangverseny tett gazdagabbá – ez a Liszt bicentenáriumi emlékév mérlege. A Hungarofest által koordinált Liszt Évben több mint kétszáz koncert hangzott el, Liszt zenéje pedig távoli földrészekre is eljutott. A záró sajtótájékoztatón az is kiderült: 2012-ben is lesznek Liszt-programok.

Támogassa Ön is szavazatával a Liszt-2011.hu pályázatát "Az Év Honlapja" versenyen!

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázat idén immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre. A Liszt Év hivatalos honlapja a kultúra kategóriában indult, kérjük Ön is támogassa szavazatával a liszt-2011.hu pályázatát!

Megjelent a Liszt nevét viselő intézmények katalógusa

Liszt Ferenc halála óta Magyarországon számos iskola, kórus és intézmény vette föl a nevét. Születésének 200. és halálának 125. évfordulója méltó megünneplésének részeként Kovács Mária összeállította, a Liszt Ferenc Társaság pedig kiadta a Liszt Ferenc nevét viselő iskolákat, együtteseket és más intézményeket számba vevő színes kiadványt.

Hegedűs Endre Liszt-estje Mádl Ferenc emlékére

A nemrég Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművész zenekari estet ad november 29-én a Művészetek Palotájában.

Tovább a Fidelio.hu cikkjére

Liszt Ferenc nyomában - budapesti záróforduló

A Zöldgömb Sport Klub a Liszt Ferenc-emlékévhez kapcsolódó kulturális vetélkedőjének harmadik budapesti fordulója 2011. november 12-én, szombaton 11:00 órától kerül megrendezésre.

Liszt-rövidfilmek és ApocaLiszt

Liszt 1869-benSzabó Máté Magyar rapszódia című animációs filmje első, Farkas Péter Gábor A küldemény című filmetűdje második és Tamás Iván La Campanella című animációs filmje harmadik díjat kapott a Nefmi pályázatán. A díjakat Kele Judit ApocaLiszt című filmjének bemutatója előtt adták át.

Zsoldos Bálint olaszországi turnéja a Liszt-év alkalmából

A Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművész az október 22-ei jubileumhoz közeli napokban három egymást követő koncerten is fellép Olaszországban.

Tovább

Liszt zongorái Weimarban

A Liszthez kötődő események sorában változatlanul nagy érdeklődés kíséri a weimari Palota Múzeumban azt a zongora-kiállítást, amelyen a zeneszerző korában, valamint általa használt is hangszerek vagy azok másolatai láthatók.

Tovább

 

A Liszt-szobor sikere külföldön

Varsó után Belgrádban is elhelyezik Gerő Katalin Liszt mellszobrát. Az avatásra október 21-én kerül sor.

Tovább

Restaurálták Liszt Ferenc milánói zongoráját

A Scala Színházmúzeumában látható 1838-as hangszert a Steinway&Sons ajándékozta a zeneszerzőnek és most a neves hangszergyártó állította helyre azt.

Tovább

Kele Judit Liszt-filmje Párizsban

A párizsi Cinéma Grand Action filmpalotában csütörtökön este levetítik Kele Judit magyar-francia filmrendező Liszt Ferencről készült félig dokumentum-, félig fikciós filmjét; a Play Liszt - Un virtuose visionnaire (Egy látomásos virtuóz) című alkotást a zeneszerző születésének 200. évfordulóján, október 22-én mutatja be a francia kulturális csatorna, az Arte és ezzel párhuzamosan a Duna Televízió is.

Még lehet jelentkezni a konzis Liszt-vetélkedőre!

A Gödöllői Premontrei Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon október 7-9. között zenei-műveltségi vetélkedőt és egyházzenei találkozót hirdet meg zeneművészeti szakközépiskolában tanuló fiatalok számára Gödöllőn. Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 25. október 25.

Ligeti Györgyről nevezték el a Zeneakadémia oktatási központját

A XX. századi zene egyik legnagyobb magyar egyéniségéről, Ligeti Györgyről nevezték el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új Wesselényi utcai épületét.

Liszt élete DVD-n

A Lisztről megjelent kiadványok sora nem lenne teljes, ha az életét bemutató emlékezetes sorozat nem jelenne meg DVD-n. Az újságárusoknál már a nyáron kapni lehetett, rövidesen azonban a „szokásos” kereskedelmi egységekben is elérhető és hazavihető a munkásságát bemutató egykori tévésorozat.

Mexikói magyar fesztivál, középpontjában Liszt Ferenccel

Idén október 3. és 7. között Dr. Ujj Emőke rendezésében kerül sor immár hatodik alkalommal a cancuni Magyar Fesztivál programsorozatára, mely idén Liszt Ferenc kétszázadik születésnapja köré épül fel.

Döntőjéhez érkezett az Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedő

Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola által kezdeményezett és szervezett Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedő záró eseménye 2011. szeptember 27-én délelőtt lesz a Művészetek Palotájában, az ünnepélyes díjkiosztó gála 14 órakor kezdődik.

Liszt élete és művészete - kiállítások az Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Szeptember 26-tól október 6-ig az OIK helyiségeiben látható lesz az "Európai és magyar: Liszt Ferenc 1811-1886" című plakátkiállítás, valamint számos Liszt-kiadvány is.

Megnyílt a Zeneakadémia új épülete

A frissen felújított Wesselényi utca 52-ben megkezdődött a Zeneakadémia 2011/12-es tanéve. Az épületet a közönség október 1-én, a Zene világnapján tekintheti meg közelebbről, addig is nézegessék fotóinkat!

Startol a "Vándorélet" vetélkedő

VándoréletSzeptember 21-én a doborjáni fordulóval kezdődik a középiskolásoknak meghirdetett Liszt-vetélkedő.

Véget ért a Liszt-zongoraverseny

A Liszt-verseny dobogósaiA 2011-es Nemzetközi Liszt Zongoraverseny győztese Alexander ULLMAN, a második helyezett Ilya KONDRATIEV, a harmadik helyezett ifj. BALÁZS János.

Liszt Ferenc nyomában - 2. budapesti forduló

A Zöldgömb Sport Klub a Liszt Ferenc-emlékévhez kapcsolódva háromfordulós kulturális vetélkedőt rendez Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja valamint a Liszt Ferenc Társaság szakmai támogatásával. A második budapesti forduló 2011. október 1-én, szombaton 11.00 órától kerül megrendezésre.

Elkezdődött a Liszt zongoraverseny

A 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, amely ezúttal a Liszt Év alkalmából a zongoristákra és Liszt műveire koncentrál, szeptember 9-től másfél héten keresztül ígér izgalmas időtöltést. Az eseménysornak a Régi Zeneakadémia és a Müpa ad otthont.

Ingyenes zongora- és fénykoncert Liszt emlékére

Szeptember 3-án este Bogányi Gergely zongorajátéka és fényinstalláció várja az érdeklődőket az Operaház előtt.

Tovább

Hamarosan megjelenik a Fidelio Liszt200 különszáma

Alapinformációk és érdekességek Lisztről, művészek vallomásai, mai csodagyerekek bemutatása, friss kiadványok, és persze az emlékév hátralévő hónapjainak összes programja: ezt kínálja a Fidelio iskolakezdésre időzített Liszt200 különszáma.

Premier: Amit a hegyen hallani

Etűdök Liszt Ferenc írásai és zenei öröksége alapján az Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóitól a Zsámbéki Színházi Bázison. A produkció címét Victor Hugótól kölcsönözték.

Tovább

Nemzetközi Zongoraverseny Liszt Ferenc emlékére

A 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny szeptember 8-tól másfél héten keresztül ígér izgalmas időeltöltést. Az eseménysornak ezúttal az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Müpa és Régi Zeneakadémia ad otthont.

Itt a magyar Liszt-bélyeg

Alkalmi bélyegblokkot bocsát ki a Magyar Posta Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára emlékezve a Jeles Magyarok sorozatának legújabb tagjaként.

Tovább

Hazatért Dél-Amerikából a Szent Efrém Férfikar

Először koncertezett a tengeren túl az Európában már komoly rangot szerzett Szent Efrém Férfikar: Argentínában három, Uruguayban pedig egy fellépésen mutatkozott be az együttes augusztus 4. és 14. között a Liszt-év alkalmából. Bubnó Tamás kurzust is tartott Liszt, Bartók és Kodály férfikarokból argentin és uruguayi énekesek számára.

Tovább

Az Angelica Leánykar is Lisztre emlékezik

Augusztus 26-án Kőszegen tart ünnepi koncertet a Gráf Zsuzsanna vezette kórus.

Műsorváltozás az Esztergomi Liszt Héten

Bogányi Gergely augusztus 21-re tervezett koncertje augusztus 22-én lesz, míg Nicolas Namoradze 22-re tervezett hangversenyét 21-én tartják meg.

Csoki koncert Hegedűs Endrével

Augusztus 14-én újra Csoki koncert várja a Millenáris Teátrumában a Liszt zenéjével ismerkedni vágyó gyermekeket és szüleiket. Ezúttal Hegedűs Endre zongoraművész lesz Lukácsházi Győző vendége.

Születésnapi fesztiválra készül a Liszt Múzeum

A Liszt Múzeum és Kutatóközpont egész októberre kiterjedő Liszt Fesztiválra készül, amely háromnapos születésnapi programsorozatot is magában foglal. Az idei kettős évforduló - Liszt születésének 200. és halálának 125. évfordulója - alkalmából a zeneszerző utolsó budapesti lakhelyén, a Régi Zeneakadémián a kiállítások mellett érdekes koncertek várják a közönséget.

Helyzetjelentés a Zeneakadémiáról

Zeneakadémia sajtótájékoztató 2011. 07. 21. (Csepeli László, Lakatos Gergely, Batta András, Bányai Miklós, Lövei Tünde) A rekonstrukciós nagyprojekt csúszásából 1 milliárdos vesztesége származhat a Zeneakadémiának. Öröm az ürömben, hogy a Wesselényi utcai új épület elkészült, a Liszt Ferenc téri zenepalota felújítási munkálatai pedig akár heteken belül megkezdődhetnek.

A "Liszt az iskolaalapító" program fergeteges sikere Tokyoban

Július elején a "Liszt, az iskolaalapító" program Japán két legkiemelkedőbb presztízsű egyetemén mutatkozott be.

Koncert és megemlékezés Kínában

Magyar zongoraművészek is felléptek azon a vasárnapi koncerten Pekingben, amellyel Liszt Ferenc születésének 200., Bartók Béla születésének 130. évfordulóját ünnepelték a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) magyar szekciójának szervezésében.

Tovább

Eszterháza Sopronba költözik

A Budapesti Vonósok hagyományos, már XVII. Haydn Fesztiválját idén a fertődi Esterházy-kastély felújítási munkálatai miatt Sopronban rendezik meg. A csütörtöki nyitó hangversenyen Szokolay Balázs nemcsak Haydn, hanem Liszt műveket is megszólaltat a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Tovább

Monteverdi-kórusfesztivál Vácon és Budapesten

Spanyol, román, szlovén és magyar kórusok előadásaiban csendülnek fel Claudio Monteverdi és Liszt Ferenc legszebb vokális művei a csütörtökön kezdődő IV. Nemzetközi Monteverdi Fesztiválon, amely budapesti és váci helyszíneken várja idén a látogatókat.

Tovább

A Don Sanche Bayreuthba ment

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Miskolci Operafesztivál bayreuth-i, eisenstadti és kassai együttműködésben vitte színre a világhírű művész egyetlen befejezett operáját, a Don Sanche-ot. A művet a június 11-i, miskolci bemutatót követően július 7-én és 8-án Bayreuth kulturális- és kongresszusi központjában, a Stadthalléban láthatja a közönség.

Granadában bemutatták Dargay Marcell zongoradarabját

A hatvanadik Granadai Nemzetközi Zenei és Táncfesztiválon Festival tartották a MUSMA (Music Masters on Air) 2011-es első workshopját. A MUSMA-t a fiatal európai zeneszerzők és előadók indulásának segítésére hozták létre tavaly, a projektben tíz ország működik együtt, és a szeptember végén megrendezendő Liszt és Európa kamarazenei fesztiválon is bemutatkoznak a projekt magyar résztvevői.

Tovább

Liszt nem volt őrült

Ezt támasztja alá Szilágyi András ideg- és elmegyógyász, orvosi pszichológus könyve, amely Liszt személyiségéről szól.

Tovább

Liszt-kiállítás Bayreuthban

Liszt Ferenc és Bayreuth, valamint a zeneszerző és a szintén világhírű Richard Wagner kapcsolatát mutatja be a németországi városban június 29-én nyíló kiállítás.

Tovább

Bemutatkoztak a KLASSZ tehetségek

Klassz tehetségek gála 2011 - Alpár Balázs, Lajkó István, László Fruzsina, Móga Éva, Madaras Gergely (fotó: Végh Dániel)Harmadik alkalommal rendezték meg a KLASSZ tehetségek gálát, melyen ezúttal Alpár Balázs, Móga Éva, László Fruzsina, Lajkó István és Madaras Gergely mutatkozhattak be.Tekintsék meg videós összefoglalónkat!

Vándorélet: száz felett a csapatok száma!

Vándorélet

Több mint száz, középiskolás diákokból álló csapat jelentkezett a „Vándorélet” – Liszt Ferenc nyomában címmel megrendezendő zenei-műveltségi vetélkedőre.

Liszt bélyeg és szerb zeneakadémisták koncertje

Liszt 200 címmel bélyeg kerül forgalomba a hónap közepén Szerbiában, és Liszt Ferenc születésnapja alkalmából három nagyváros zeneakadémiai növendékeiből összeállt zenekar ad hangversenyt június 20-án Zentán és másnap, június 21-én Belgrádban.

Tovább

Váradi László I. helyezést ért el a kamenicei zongoraversenyen

Váradi László, a rendkívüli tehetségek osztályának zongorista hallgatója I. helyezést ért el a csehországi Kamenicében idén második alkalommal megrendezett Vítězslav Novák Nemzetközi Zongoraversenyen.

Műsorváltozás - Bogányi Gergely 20. helyett 29-én lép fel a Lotz-teremben

Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy Bogányi Gergely 2011. június 20-i koncertje technikai okok miatt 2011. június 29-én, szerdán, szintén a Lotz-teremben kerül megrendezésre.

XVI. Benedek a zenéről és a hitről beszélt a vatikáni Liszt-koncerten

Magyarul köszöntötte a vatikáni Liszt-koncert résztvevőit XVI. Benedek pápa a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar esti fellépése után május 27-én, míg a magyar delegáció nevében Schmitt Pál államfő olaszul mondott köszöntőt. A zeneszerető egyházfő "valóban európai művésznek" nevezte Liszt Ferencet.

Tovább

Liszt-koncert a Vatikánban

A magyar EU-elnökség és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, XVI. Benedek pápa tiszteletére rendeznek pénteken 18 órakor koncertet a vatikáni audiencia-teremben; Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar lép fel Kocsis Zoltán vezényletével.

Tovább

Oravecz és Liszt Moszkvában

Oravecz György zongoraművész hatalmas sikerű Liszt-koncertet adott szerdán este Moszkvában a Liszt-év és a magyar soros uniós elnökség alkalmából.

Tovább

Rendhagyó Liszt koncerttel nyit a Budapesti Nyári Fesztivál

Mindörökké Liszt! címmel Edvin Marton, Janicsák Veca és Fülei Balázs varázsolják el a nagyérdeműt a 120 tagúra kibővített Zuglói Filharmónia közreműködésével, Záborszky Kálmán vezényletével.

Tovább

Let's Liszt Again a Duna Televízión

Videoklip-pályázatot hirdet a csatorna, mely során Liszt Ferenc zenéjére készült filmeket várnak két kategóriában.

Tovább

"Liszt-víziók" a weimari művészeti fesztiválon

Liszt Ferenc egyik gondolatát, a "Víziók nélkül elképzelhetetlen a kulturális alkotás" mondatot tűzi zászlajára idén a zeneszerző szépunokája, Nike Wagner által vezetett weimari művészeti fesztivál.
 

Onczay Csaba csellóművész Japánban turnézik

Onczay Csaba Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára a Liszt-év alkalmából több koncertből álló sorozattal tiszteleg a zeneszerző előtt születésének 200. évfordulója alkalmából.

Tovább

Kávéházi rendezvénysorozat az Európa-napon Franciaországban

Az Európa-nap keretében "Játssz Lisztet" - zongorán a kávéházakban címmel ünnepelte hétfőn Franciaország Liszt Ferenc születésének kétszáz éves évfordulóját.

Tovább

Liszt Ferenc nyomában Sopronban

A Zöldgömb Sport Klub a Liszt Ferenc-emlékévhez kapcsolódva – a nagysikerű áprilisi budapesti forduló után - kulturális vetélkedőt rendez Sopronban a Liszt Ferenc Társaság soproni tagozatának szakmai támogatásával. A játék 2011. június 18-án, szombaton 11.00 órától kerül megrendezésre!

Ünnepi Liszt-koncert Los Angelesben

Liszt - szent és profán címmel, hathasábos tudósításban számolt The Los Angeles Times a hétfői számában arról a Liszt-koncertről, amelyet a Los Angeles-i magyar főkonzulátus EU-elnökségi programsorozatának keretében nagyszombaton tartottak a Santa Monica-i Presbiteriánus Nagytemplomban.

Tovább

Szobrot kapott Liszt Ferenc Pekingben

A pekingi Nemzeti Nagyszínházban (NCPA) az öregkori Liszt Ferencet és a világhírű zeneszerző jobb kézfejét ábrázoló szobrot, Jüan Hszi-kun (Yuan Xikun) szobrászművész alkotását avatták fel szombaton este.

Tovább

Liszt-film a Duna Televízióban

A különleges alkotást három éjszaka alatt forgatták a felújítás előtt álló épületben. Bogányi Gergely zongoraművész csaknem tizenkét órán keresztül játszotta a háromfokos, csontig hatoló hidegben az idén jubiláló Liszt Ferenc legnehezebb vagy épp legköltőibb műveit. Ez alatt dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora Morvai Noémt, a Duna Televízió munkatársával kalauzolta az erre az alkalomra bevilágított és életre keltett épületben. A filmet a Duna Televízión április 24-én 21:30-tól vetítik.

Fiatalok felé nyit a Liszt-év

Komoly és kevésbé komoly koncertek sokaságát rendezik Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából Magyarországon, illetve Európa-szerte a második negyedévben is.

Emlékezés Liszt Ferencre, a katyni és a szmolenszki áldozatokra

Pax vobiscum, azaz Békesség veletek - ezzel az időskori Liszt-motettával kezdte In memoriam Ferenc Liszt c. lengyelországi hangversenyeit a Szent Efrém Férfikar.

Liszt-koncertek Angliában

Áprilisban folytatódik a Liszt-jubileumi év alkalmából rendezett koncertsorozat Nagy-Britanniában is.

Győri Noémi játszik a müncheni Liszt-kiállítás megnyitóján

Liszt Ferenc emléke előtt tiszteleg az a kiállítás, amely szerdán délután nyílik meg a bajor parlament épületében. Az ünnepélyes eseményen az ifjúsági Európai Művészeti-díjjal kitüntetett Győri Noémi fuvolaművész ad minikoncertet.

Tovább

Liszt-dalok és Petrovics-ősbemutató a Kogart-házban

Hét Liszt-dallal kezdődik, és Bartók op.15-ös Öt dalával folytatódik Bátori Éva és Selmeczi György csütörtöki dalestje. Ezután egy ősbemutató hangzik fel a tavaszi fesztiválon: az énekesnőnek ajánlott Petrovics Emil-kompozíció, a Shakespeare-daloskönyv.

Tovább

Liszt Ferenc a főszereplő Bayreuthban is

Liszt Ferenc idén "főszereplő" Bayreuthban is. A bajor városban, az egyik legtekintélyesebb zenei fesztiválnak, a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak a helyszínén egész évben koncertekkel, felolvasásokkal, előadásokkal és kiállításokkal emlékeznek a világhírű zeneszerzőre, zongoraművészre.

Tovább

A Magyar Faust ősbemutatója Kolozsvárott

Októberben Kolozsvárott, a Liszt Fesztiválon tartják a Magyar Faust című zenés játék ősbemutatóját, a darab főhőse a 200 éve született Liszt Ferenc.

Tovább

Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében.

Tovább

Bogányi Gergely Helsinkiben koncertezik

A Kossuth-díjas zongoraművész csütörtökön lép fel a Kirkko soikoon (Zengjenek a templomok) fesztiválon, amelyet idén a Liszt-évnek szentelnek.

Tovább

Liszt Ferenc áll a 2011-es Beethovenfest középpontjában

Liszt Ferenc zeneszerzőt állítja 2011-es programjainak középpontjába a Beethovenfest.

Tovább

Hegedűs Endre zongoraművész Ausztráliában és Új-Zélandon

Hegedűs Endre zongoraművész a Liszt bicentenárium és a magyar EU-elnökség alkalmából Liszt Ferenc műveiből összeállított programmal koncertkörutat tesz Ausztráliában és Új-Zélandon szombattól április 1-ig.

Tovább

Liszt és Budapest - tárlat a Liszt Emlékmúzeumban

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjához kapcsolódva a nyitó napon, pénteken új időszaki kiállítás nyílik Liszt és Budapest címmel a Régi Zeneakadémia, azaz a Liszt Emlékmúzeum és Kutatóközpont épületében, ahol a zeneszerző tanított és utolsó pesti lakása is volt.

Tovább

Siófoki Tavaszi Fesztivál idén Liszt jegyében

Komoly- és könnyűzenei koncertekkel, balettel, kiállítással, humorral várja az érdeklődőket idén a Siófoki Tavaszi Fesztivál a Liszt Ferenc-emlékév jegyében.

Tovább

Jandó Jenő koncertje a Párizsi Magyar Intézetben

Nagy sikerű zongorakoncertet adott Jandó Jenő a franciaországi Liszt-év keretében a Párizsi Magyar Intézet zsúfolásig megtelt dísztermében.

Tovább

Szerkezetkész a Zeneakadémia új épülete

A Wesselényi utcai új épület március 10-én tartott bokrétaünnepén Batta András rektor és Lakatos Gergely főmérnök ismertette az új épület nyújtotta lehetőségeket.

Fesztivál egy héten át Sopronban

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére egyhetes fesztivál kezdődik vasárnap Sopronban.

Tovább

Tavaszi művészeti fesztivál Tatabányán az évforduló jegyében

Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész Liszt-estjével kezdődik március 19-én a tavaszi művészeti fesztivál Tatabányán. A rendezvény március végéig tart országos és nemzetközi hírű előadók fellépésével.

Tovább

Egy termékeny tévedésről: Liszt és a cigányzene

Március 24-én, a Hagyományok Házában kiváló muzsikusok elevenítik fel Liszt pest-budai tartózkodásának hangulatát, természetesen cigányoktól ellesett muzsikával.

Tovább

Magyar rapszódia a Győri Balett és a filharmonikusok előadásában

Magyar rapszódia címmel közös produkciót mutat be Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar április 16-án a városi egyetemi csarnokban.

Tovább

 

Nagy sikerű koncertet adott a Budapesti Fesztiválzenekar Párizsban

Óriási sikert aratott Fischer Iván vezényletével a Budapesti Fesztiválzenekar szombat este Párizsban: a franciaországi Liszt-év keretében rendezett koncert végén a Salle Pleyel közel kétezer fős közönsége bravózással kísérve, hosszú perceken át ünnepelte a magyar együttest.

Tovább

Kodály Fesztivál Finnországban tíz napon át

A Liszt-év jegyében rendezik meg idén Helsinkiben és környékén a Kodály Fesztivált, amelynek programjaira vasárnaptól tíz napon át várják a közönséget.

Tovább

Emlékkoncerttel készül Szekszárd a Liszt-évre

Emlékkoncerttel ünneplik a Liszt-évet Szekszárdon: a hangversenyt Liszt Ferenc 1846-os fellépésének eredeti helyszínén, a vármegyeházán októberben rendezik meg.

Tovább

Oravecz György zongoraművész kazahsztáni koncertjei

Oravecz György zongoraművész a Liszt-bicentenárium és a Kazah Nemzeti Filharmonikusok megalakulásának 75. évfordulója tiszteletére négy koncertet ad Kazahsztánban a magyar nagykövetség és a főkonzulátus szervezésében.

Tovább