Liszt, a keresztény gondolkodó
„Te a művészeté vagy, nem az egyházé.” – győzködte Liszt Ádám kamasz fiát, amikor a 15 éves Liszt Ferenc, megelégelve a szalonok ünnepelt „művész-háziállatának” szerepét, mind nagyobb érdeklődést kezdett tanúsítani a vallásos irodalom, mi több, a papi pálya iránt. Az apai tekintély győzött, azonban Liszt figyelméből mindig, még a legviharosabb virtuózéveiben is jutott a hit örök, s az egyház meg egyházi zene aktuális kérdéseinek. Csodálta Lamennais abbét, a keresztény eszméket a társadalmi elnyomás elleni küzdelemmel és a politikai demokráciával összekapcsoló liberális katolikus gondolkodót, a nevét adta a szerelme, Marie d’Agoult által írt merészen egyházellenes cikkekhez, s már 1835-ben gúnyos felháborodottsággal szólt a templomi szertartások közben felhangzó profán zene kiábrándító hatásáról. A katolikus templomokban játszott világias dallamok azután mindhalálig élénk haragra gerjesztették, amint erről unokája, Siegfried Wagner visszaemlékezésének alábbi részlete is tanúskodik: "Velencében egy nagy Mária-ünnepen magával vitt a templomba... Megkezdődött a nagymise, amikor az orgonából galoppok és polkák hangzottak fel, ahogyan ez Olaszországban akkoriban divat volt. A kenyér és a bor színeváltozása alatt hallhattuk a szép dalt: 'Szeretném megcsókolni fekete szemedet.' Észrevettem, milyen nyugtalan lett nagyapám... alighogy befejeződött az ünnep, hevesen megragadta a kezemet, és kisietett velem a templomból. Nem messze a díszes kapuzattól a naiv orgonista odarohant hozzá, és megkérdezte tőle, hogy tetszett neki a zene. Liszt azt felelte: Tudja meg az igazat: mocsok volt, disznóság."
Az idős Liszt ekkor már rendesen papi ruhában jelent meg a nyilvánosság előtt, miután a zeneszerző 1865 áprilisában felvette a kisebb egyházi rendeket, s így klerikussá lett: „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt táplált megvetésből vagy még kevésbé, mert ráuntam a művészetre … A katolicizmushoz való vonzalmam a gyermekkorom óta jelen van és mára állandóan jelenlévő és uralkodó érzés lett.” Mert jóllehet Rómába eredetileg még azért utazott, hogy kieszközölje a pápai engedélyt a Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnével kötendő házasságához, ám a kísérlet meghiúsulását követően Liszt mind erősebb késztetést érzett, hogy egyházi emberré és – a katolikus egyházzene megújítójaként – valóságos „új Palestrinává” váljon. A Lisztet magánkihallgatáson fogadó IX. Pius pápa mindkét törekvését bátorította, azonban az egyházzene megreformálására utóbb vajmi kevés energiája maradt az éppen súlyos válságkorszakot sínylő katolikus világegyháznak, az olasz egyesítés folyamatával szembekerülő egyházi államnak.
Liszt mindenesetre vallásos áhítatot ébresztő művek egész seregét alkotta meg az esztendők során: zongoradarabokat és miséket (így például a Ferenc József és Erzsébet megkoronázására írt Koronázási misét), orgonaműveket és egyházi kórusokat, zsoltárokat és oratóriumokat – köztük a monumentális, 1855 és 1867 között komponált Krisztus oratóriumot. Római évei előtt és után egyaránt, hiszen Liszt már az 1850-es években méltán írhatta a weimari nagyhercegnek ezeket az öntudatos sorokat: „Tény, és azt hiszem, jó lelkiismerettel és szerénységem ellenére mondhatom, hogy az általam ismert zeneszerzők közül egy sincs, aki ilyen intenzív és mély érzelmekkel közelednék az egyházi zenéhez.”
Vatikáni koncert
Liszt, túl világraszóló zongoravirtuózi sikerein és magánéletének viharain meg zeneszerzői és zenei vezéri működésének weimari kiteljesedésén, az 1860-as években gyerekkorát követően ismét elhívatást érzett, hogy a vallásos hit, s egyszersmind a katolikus egyház felé forduljon. „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt táplált megvetésből vagy még kevésbé, mert ráuntam a művészetre…” – fogalmazott, miután 1865 áprilisában, Rómában felvette a kisebb egyházi rendeket, s így klerikussá lett. S valóban, a római évei során még elmélyültebbé váló Liszt nem távolodott el a világtól: változatlanul lelkesen képviselte az új zenét. Liszt római évei előtt tiszteleg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar koncertje a Vatikánban május 27-én.
