Szitáló hóesés és ünnepi fények: már a kisebbek és a nagyobbak is elmerültek az adventi készülődésben. A várakozást pedig mi más tehetné még hangulatosabbá, mint egy kis muzsika és sok-sok csokoládé. December 11-én ismét Csokikoncert lesz az Allee bevásárló központban, ahol 15 órától Rutkai Bori és a Héba-Hóba Banda zenél a kisgyermekes családoknak. A színházi elemekkel és játékkal gazdagított előadásba a Csokikoncerteken már megszokott módon az apróságokat is bevonják, akik tudásukért és bátorságukért még csokoládét is kapnak ajándékba. A muzsika mellett a mesekönyvek, puha babzsákok és arcfestés is várja a kicsiket.

Lehet-e elég korán kezdeni a koncertre járást? Vajon tudják-e a gyerekek milyen hangja van a brácsának? Egyáltalán tudják-e, hogy mi az a brácsa? Vajon mit tesznek a gyerekek, ha egyszer karmesterként szembetalálják magukat egy egész zenekarral? Miért érdemes a legkisebbekkel együtt az egész családnak ismeretterjesztő koncertekre járni? A Csokikoncertek célja, hogy átadjon a legkisebbeknek egy nagyszerű kincset, a zenehallgatás örömét. A koncerteken Lukácsházi Győző, moderátor érdekes történeteket mesél, sokszor kérdez, magyaráz és az apróságokból álló hallgatóságnak lehetőséget ad a kibontakozásra és persze a csoki-vadászatra.
Az elmúlt 3 évben több tízezer gyerek tapsolt a Hungarofest által a Millenáris Fogadójában és az Allee-ban szervezett interaktív hangverseny-sorozat fellépőinek. A zenei foglalkozásokon, játszva tanulnak és közelebb kerülhetnek a hangszerek és a klasszikus valamint a könnyűzene világához. A játékos kedvű családok csatlakozhatnak a Hagyd el a könyved, mi megtaláljuk és megőrizzük neked elnevezésű programunkhoz. Ezúttal is folytatódik a pecsétgyűjtés, a Csoki koncertsorozat rendszeres látogatói kilenc pecsét összegyűjtése után ajándékot kapnak.
Csokikoncert-rajongók figyelem!
Elkészültek a Csoki koncertes bögrék és pólók. A kifestő füzetből már jól ismert kedves kis zenélő állatfigurákkal díszített termékek megvásárolhatók – a Csokikoncert emléke tehát az otthoni forrócsokizások alkalmával is megelevenedhet.
Rendezvényünkön interaktív gyereksarok és Olvasóliget is várja a lurkókat. A puha zöld fűhöz hasonlító szőnyegen igazi „ligeti” hangulatban lehet lapozgatni a legújabb mesekönyveket, a hazai gyerekkönyvpiac színe-javát. Arcfestés és sok más játék egészíti ki a koncertélményt.
Következő Csoki koncert: december 18. Millenáris!