Az Áthallások - Liszt és a zsidó kultúra kapcsolata c. sorozatban december 11-én este hét órától a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola díszermében "Liszt vándorútja szülőhazájában" címmel ad koncertet Balog József (zongora) és a Liszt Akadémia Népzene Együttese.
Liszt stílusára erőteljes hatással volt a korabeli magyar zene, mely alatt főként a polgári és felsőbb társadalmi réteg által használt népszerű, a cigánybandák játszotta repertoárra kell gondolnunk. A magyaros zenei világot leginkább rapszódiáiban ragadta meg, de zenei nyelvét teljes keresztmetszetében áthatják a magyaros stílusjegyek.
Kevésbé ismert tény, hogy a XIX. században a cigánybandák mellett szép számmal működtek funkcióban azonos, de zsidó zenészekből, úgynevezett 'zsidó cigányokból' álló együttesek is, a cigánybandákéval azonos repertoárral. Erősen feltételezhető, hogy Liszt velük is találkozott magyarországi körútjai során, az ő játékuk is inspirálhatta magyaros kompozícióit.
Liszt rapszódiái és dallamainak a néphagyományban fennmaradt változatai, valamint a XIX. századi zsidó származású hegedűművész-zeneszerző, Rózsavölgyi Márk Első Magyar Körtánca mellett a koncerten két autentikus zsidó népzenei blokk is szerepel, egy Máramarosról, egy pedig a galíciai területekről.
Jegyár: 1.000 Ft
Jegyértékesítés az Interticket platformján történik, illetve a koncert
előtt, a helyszínen is lehet majd jegyet váltani.
Műsor
Liszt: XV. Magyar Rapszódia (részlet)
A Rákóczi Induló négy népi változata
Liszt: VII. Magyar Rapszódia
A VII. rapszódia dallamai a néphagyományban: Tárogatózene Gömör vármegyéből:
Vasvári verbunk, juhásznóta, csárdás, friss és kanásztánc
Rózsavölgyi Márk: Első Magyar Körtánc
Galíciai zsidó dallamok
Liszt: VIII. Magyar Rapszódia
A VIII. rapszódia dallamai a néphagyományban
Liszt: XIII. Magyar Rapszódia
A XIII. rapszódia dallamai a néphagyományban
Máramarosi zsidó dallamok
Liszt: XIV. Magyar Rapszódia (részlet) és a Koltói Csárdás népi változata
Közreműködik
Balog József (zongora)
és a
Liszt Akadémia Népzene Együttese
Jánosi András, Nyitrai Tamás, Ökrös Csaba, Péter Tamás (hegedű)
Árendás Péter, Fekete Márton (brácsa)
Dragony Gábor (bőgő, gardon, zongura)
Eredics Dávid (tárogató)
Kuti Sándor (cimbalom)
Zsikó Zoltán (ének)