Színes Kambrium

A kambriumban bekövetkező robbanás, az evolúciós “nagy bumm,” úgy 543 millió évvel ezelőtt kezdődött, és alig ötmillió év alatt kialakultak a most élő állatfajok – az egysejtűektől az emberig – ősei. Számos elmélet próbálta már megmagyarázni e jelenséget. Némelyik úgy tartja, hogy a megnövekedett oxigén mennyiség okozta a hirtelen beindult fejlődést, mások szerint a széndioxid csökkenése.

 

Egy ausztrál biológus azonban valami teljesen újjal állt elő. Szerinte a szemek kialakulásának köszönhető a kambriumi robbanás. A Sydney-i Ausztrál Múzeum munkatársa, Andrew Parker, három, 515 millió éves, Burgess palában kiásott kövület tanulmányozása után jutott erre a következtetésre. Kettő ezek közül, a Wiwaxia corrugata és a Canadia spinosa, csillókkal borított tengeri férgek voltak, míg a harmadik, egy Marrela splendens, ízeltlábú volt.

 

Az elektormikroszkópon át szemlélve, Parker a külső pikkelyeken és a tüskéken apró, párhuzamosan futó barázdákat talált, amik szintén fellelhetők a ma élő rákokon és férgeken. Akárcsak egy optikai rács, a barázdák a fehér fényt alkotó színeire bontják, és az állatka szivárványos ragyogásban tündököl.  Ez a felfedezés – állítja Parker – jelzi az első színes állatok megjelenését a kövületek világában. Napszaktól, és nézőponttól függően e teremtmények kék, vörös, sárga vagy zöld fényben pompáztak. Mivel e férgek evolúciója egybeesik a már szemmel is rendelkező állatok, például a háromkaréjúak, megjelenésével, feltételezhető, hogy A csillogó színek figyelmeztették a ragadozókat, hogy kerüljék ezeket a páncélozott, és talán rosszízű, vagy éppen mérgező élőlényeket.

 

A szemes ragadozók megjelenésével nemcsak színessé váltak az állatok, hanem, ahogy Parker mondja: “A kambrium előtt csak egyszerű élőlények, például férgek és medúzák, léteztek. Azután egyetlen hatalmas lépésben kifejlődtek a ma élő állatok ősei.

 

Szóval, ha egy szemmel rendelkező állat meg akart enni egy férget, a féreg nem kerülhette el sorsát. Így hatalmas ‘kiválasztódási’ nyomás nehezedett a férgekre, hogy olyan állatokká fejlődjenek, amik tudnak úszni, lyukat ásni, elrejtőzni, egyszóval elmenekülni a ragadozók elől. Ezen felül páncélos szerveket is kifejleszthettek, vagy éppen, egy olyan testet borító felületet, amik ijesztő színek visszatükrözésére voltak alkalmasak. Hogy erre képesek legyenek, teljesen át kellett alakítaniuk a testfelépítésüket. A teststruktúra radikális megváltoztatása tette lehetővé, hogy kialakulhasson a fajok mai változatossága, és ezek mindenütt elterjedhessenek a Földön.”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>